2013. augusztus 20., kedd

Ünnepi kenyerünk


Már régen nem készült kenyér, vagyis nem is igaz, pár hete csináltam. De valahogy meleg van, meg nem is fogy annyi kenyér MOST! Majd, ha kezdődik a suli és csomagolni kell többet, jobban fog fogyni. Már elterveztem, kovászt fogok csinálni, mint régen, mert az sokkal, de sokkal finomabb állagú kenyér szerintem, mint az élesztős. De a gyorsaság nagy úr, így ma azzal készült a kenyér.
Aminek most a receptje:
40 dkg fehérliszt,
20 dkg sokmagvas kenyérliszt,
20 dkg kukorica liszt,
2 kávéskanál só,
1 kávéskanál cukor,
2 dkg élesztő,
1 kis pohár kefir,
2 evőkanál olaj, én most salsa oliva olajat használtam, és annyi langyos víz, míg puha foszlós kenyértésztát kapunk.
Jól kidolgozom, majd pihentetem, kb míg a duplája nem lesz, majd kiveszem a tésztát és alaposan átgyúrom, formázom, és a tepsibe teszem amiben sül majd. Itt is már majdnem készre kelesztem, az egy óra, (melegtől függ) és bevágom késsel, itt már a sütőtt elkezdem felforrosítani. Mert forró sütőben kezdem sütni, de mielőtt berakom a sütőbe a kenyeret, megsimogatom egy kis langyos vízzel. Majd szép pirosra sütöm. :-)

Készült ma zserbó, de dió hiányában, mákkal!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése